Babavárás

Kis segítség leendö anyukáknak és apukáknak

A nagy találkozás

Két ember szerelmének, a női és férfi ivarsejtek egyesülésének komoly, örömteli, és csodálatos eredménye egy embrió, egy új élet.

Két szerelmes találkozásának csúcspontja, amikor milliónyi hímivarsejt elindul az úton, hogy egymással versenyezve jussanak el a petesejthez. A petesejt egy hónapban csak egyszer teszi meg az utat a petevezetékhez, ahol a spermiumokra vár. Néha az is előfordul, hogy a hosszú utat túlélt hímivarsejtek már várnak rá. A megtermékenyítés nagyjából egy napot vesz igénybe. Ez idő alatt a spermiumoknak rengeteg akadállyal kell megküzdeniük: először is a távolsággal, ami az ő méretükhöz képest nagyon nagy, mindenféle fizikai és kémiai csapdákat kell kikerülniük, és át kell verekedniük magukat a méhnyakon. A szerencsések, akik eddig eljutottak, egy mindent eldöntő választással kerülnek szembe: vajon melyik petevezetékbe ússzak be, melyik rejti a petesejtet? Végül a sejt közelébe jutó alig 500 hímivarsejt közül is csak egynek, egyetlen egynek sikerül célba érnie, hogy a petesejt belsejébe jutva megtermékenyítse azt.

70.jpg Az egyesülés

A spermium és a petesejt innentől nagy feladat előtt áll. A két sejtmag – éppen, mint egy férfi és egy nő - közelíteni kezd egymáshoz, hogy végül összeolvadhassanak a petesejt plazmájában. A megtermékenyített petesejtből zigóta lesz, ezután a zigóta a petevezetékből megindul a méh felé, ahová körülbelül 3 nap múlva meg is érkezik.

Hogy kitől milyen tulajdonságokat örököl a kisbaba, azt többé-kevésbé a véletlen dönti el. A nemét viszont csakis az apa, illetve a spermium határozza meg. Ha a 23. kromoszóma X alakú, akkor kislány, ha Y, akkor kisfiú születik.

 Az első kapcsolatfelvétel

Ha a beágyazódás a méhben sikeresen befejeződött, leendő gyermekünk máris kapcsolatba lép az anyukájával. Hormonok kibocsátásával jelzi, hogy nem szükséges már több peteérlelés, és menstruáció. A szerencsésebb nők rögtön megérzik, hogy valamiféle változáson mennek keresztül, de bizonyosságot csak néhány hét múltán terhességi teszttel nyerhetünk.

A történet két főszereplője, a petesejt és a hímivarsejt innentől kezdve rengeteg érdekes dolgon megy keresztül, hogy aztán a szülők 9 hónap múltán rácsodálkozhassanak saját gyermekükre, a belőlük fejlődött új életre.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 22
Össz.: 140 654

Látogatottság növelés
Oldal: A fogantatás
Babavárás - © 2008 - 2024 - babavaras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »